25 éves a Rapid

Rapid

A Rapid vetőgép azokban az években lépett a piacra (1991), amikor a mezőgazdaság, mint ágazat, nem számított fontosnak és jövedelmezőnek Svédországban, az agrárpolitikai helyzet pedig előnytelen volt a svéd gazdálkodók számára. Az emberek meg voltak győződve arról (még kormányzati szinten is), hogy nincs szükség mezőgazdasági termelésre, a boltok tele voltak élelmiszerrel, a gazdáknak meg azt ajánlották, hogy inkább golfpályák létesítésébe fektessék a pénzüket.

Mi azonban megláttuk a lehetőséget ebben az abszurd helyzetben. Kihasználva a nehéz helyzetet, kidolgoztunk egy új koncepciót. Elsődleges szándékunk az volt, hogy segítsünk a gazdálkodóknak költségeik csökkentésében, amivel jövedelmezőbbé tehetik tevékenységüket. A nehézségből előnyt kovácsoltunk,” mondja Crister Stark.

Az 1991-es választásokon új kormány alakult, majd 1995-ben Svédország csatlakozott az Európai Unióhoz, amely új szabályokat és kedvezőbb gazdasági feltételeket hozott a mezőgazdasági termelők számára.

De a Väderstad vetőgépek története még korábbra nyúlik vissza. A 80-as években Crister Stark és Gert Gilstring egy direktvetőgép fejlesztésén dolgozott, ugyanis az eddigieknél költséghatékonyabb talajművelési és vetési megoldás vált szükségessé az emelkedő üzemanyagárak miatt.

Tudjon meg többet

Crister Stark, Chairman of the Board

Crister Stark, a Väderstad Holding igazgatótanácsának elnöke

Tudjon meg többet

Rapid DC drill

Az első gabonavetőgépünk a DS

Tudjon meg többet

A tarlóba történő direktvetés ugyanakkor kockázatosnak tűnt, nem utolsó sorban a csigák jelentette problémák miatt. A skandináv régióban az őszi vetés dominál, így az emberek nem látták meg az ebben rejlő lehetőséget.

“Szerették ezt a vetőgépet, mert pontosan tartotta a vetésmélységet és megfelelő mag-talaj kapcsolatot biztosított a hátsó tömörítő kerekeknek köszönhetően. A direktvetőgépet univerzális gépnek nevezték,” mondja Crister Stark.

Tudjon meg többet

A Rapid agronómiai szempontból is helyes választás

A Rapid vetőgép használatának legfőbb előnye a költséghatékonyság, de az agronómiai szempontok legalább ilyen fontosságúak. Minden talajtípushoz adaptálható, és a talaj a vetést megelőzően nem igényel gondos előkészítést. Ebben áll a gép rendkívüli költséghatékonysága. A gumifelfüggesztésű művelő- és vetőtárcsák biztosítják - még nehéz művelésű, kötött talajoknál is - a szükséges előkészítést és vetést. Az egy pár vetőtárcsát kontrolláló hátsó tömörítő kerekek pedig egyengetnek és tömörítenek.

- “A 90-es években rosszul ment a gazdák sora. Felismertük, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk nekik a hatékonyság növelésében és a költségek csökkentésében. Az első vetőgépünkről átvettük a legjobb fejlesztéseket, pl. a csoroszlya megoldást, majd tovább dolgoztunk egy új típus megalkotásán, amit később Rapid-nak neveztünk el. Nagyobb méretű tömörítő kerekeket kezdtük el használni és lehetővé tettük, a vetéssel egyidejű műtrágya kijuttatást. Nagyon sok dolgot megváltoztattunk végül, de a direktvetés lehetőségét nem adtuk fel,” mondja Crister.

A CrossBoard segítségével (ami tulajdonképpen megreformálta a talajművelés gyakorlatát) hatékony talajművelő képességgel ruháztuk fel a vetőgépet. Vetőgépünk már akkor kétszeres vetési sebességre volt képes. 1991-ben gazdára talált az első 50 Rapid vetőgép, 25 évvel később pedig az eladott gépek darabszáma meghaladta a 25 ezret.

- “Természetesen jó néhány problémával szembesültünk az első években, amelyeket leküzdve elégedett vevőkörre tettünk szert,” mondja Crister.

Tudjon meg többet

A Rapid már 40 országban

A talajelőkészítés nélküli vetés új lehetőségeket nyitott a mezőgazdasági termelők számára. A folyamatos termékfejlesztés következő állomása a pneumatikus Rapid vetőgép volt, majd ezt követte a nemzetközi piac felé nyitás.

A német Accord cégnek volt egy ismert pneumatikus vetési rendszere akkoriban. Crister felvette velük a kapcsolatot és bár kevés hajlandóság mutatkozott az együttműködésre, a találkozó mégis létrejött, Crister pedig hazavitte a rendszert a svéd gyárba.

"Óriási potenciált láttunk a pneumatikus vetőgép fejlesztése terén. Elkezdtünk egy olyan típust fejleszteni, amelynek szállítási szélessége nem haladta meg a 3 métert. Időközben az Unióhoz való csatlakozásnak köszönhetően a gazdák is optimistábban néztek a jövő felé. Minden egyszerűen sokkal jobb lett,” mondja Crister.

Finnország fontos import piaccá vált, de - Svédországhoz hasonlóan - jó pár nehéz gazdasági időszakot élt meg, amikor fizetőeszközük leértékelődött.

“Elkezdtük az angol piac meghódítását, ahol fantasztikus fogadtatásra leltünk. Két egymás melletti gyártósoron gyártottuk a 3 és 4 méteres mechanikus, valamint az összecsukható, pneumatikus vetőgépeket. Megkezdtük franciországi értékesítésünket is, majd egymás után nyitottuk meg az újabb európai piacokat."

Tudjon meg többet

Rapid, year model 2015

2015. évi Rapid modell

Tudjon meg többet

Az ikonikus Rapid

A Rapid robusztus és hosszú élettartamú vetőgép, mely korszerűsíti a talajművelés és a vetés gyakorlatát, mindez kisebb költségekben és magasabb termésátlagokban mutatkozik meg. A Rapid segítségével növelhető a termésbiztonság. A vetési sebesség több mint kétszeresére növelhető. Mindezzel párhuzamosan az erőgépek is sokat fejlődtek.

- “Úgy gondolom, hogy a munkagépek egyre nagyobbak lesznek, mi pedig tovább szélesítjük az alkalmazhatóságuk körét. De eredeti sokoldalúságuk, minőségük és megbizhatóságuk továbbra is megmarad. Ugyanakkor a használt Rapid-ok iránt is nagy a kereslet,” mondja Crister.

Mi a Väderstad-nál azt mondjuk, hogy az innováció teremti meg a jövőbeni sikerek alapját. Az elmúlt évben elkezdtük a Rapid vetőgépek új nemzedékeinek bevezetését, melyek gondozásmentes csapágyazással készülnek és számos elektronikai újdonságot vonultatnak fel.

- “Szintén elsők voltunk az E-Control alkalmazása terén, ahol mindössze egy iPad szolgál a vetőgép ellenőrzésére. Versenytársaink azt mondták, hogy ez nem fog működni, de tévedtek. Az iPad segítségével megvalósítottuk a vezeték nélküli kommunikációt, ami nagyban leegyszerűsíti a vetőgép használatát. Ez egy olyan alkalmazást jelent, ahol a lehetőségek száma végtelen,” mondja Crister.

A Rapid éppolyan, mint a Bahco villáskulcsa vagy a Lockheed Hercules repülőgépe, azaz a koncepció és a minőség állja az idők próbáját és folyamatos fejlesztési lehetőséget jelent.

- “Amilyen hosszan csak előre látunk, olyan hosszan fejlesztjük folyamatosan a Rapid vetéstechnológiát. Számos ötletünket mutattuk be már eddig is, melyek könnyebbé és pontosabbá tették a vetés folyamatát és melyek nagy segítséget jelentenek a mindennapi gyakorlatban. Több termék van, mi örök, de a Rapid ikonikus,” összegzi Crister.

Tudjon meg többet