A Covid-járvány ellenére is újra rekord évet zár a Väderstad

Újra rekord évet zár a Väderstad

A világ egyik vezető talajművelő és a vetőgép gyártó vállalata, a Väderstad újra kiváló üzleti ereményeket ért el 2020 folyamán. Annak ellenére, hogy az év szinte egészére jellemző Covid-19 járvány miatt 2 hét kiesett a gyártásból, a Väderstad rekord árbevételt ért el, ami 3,4 millió SEK, nyeresége pedig 23%-kal haladja meg ez előző évi eredményeket.

A vállalat adózás előtti eredménye a tavalyelőtti 172 millió koronáról 212 millióra nőtt 2020-ban. 2017-2020 közötti időszakban a svéd gyártó összesen 43%-kal növelte értékesítését.

- Nagyon erős üzleti eredményt értünk el, különösen, ha figyelembe vesszük az egész évet jellemző kihívásokat. Kiállításokat és üzleti utakat kellett törölnünk, sőt a gyárunkban is a szokásosnál két héttel tovább tartott a nyári leállás, ami két hét extra szabadságot jelentett a dolgozók számára. Mindezek fényében különösen elégedettek vagyunk az elért ereményekkel, mondja Nicklas Bjersér, a Väderstad gazdasági igazgatója. A korábbi gyakorlathoz hasonlóan, az eredmény nagy részét a gyártmányfejlesztésbe forgatjuk vissza. Folyamatosan a frontvonalban dolgozunk az innováció, a fejlődés és az új élelmiszertermelési technológiák terén, de ez az, ami a Väderstad kollektíva szívét igazán megdobogtatja.

- Alázatos és büszke vagyok mindarra, amit elértünk egy ilyen nem szokványos esztendőben. Folyamatosan fejlesztettünk, és bővítettük a dolgozói létszámot is, mondja Mats Båverud, a Väderstad elnökigazgatója. Mégha bizonyos paicokon az értékesítés visszaesésével is kellett szembesülnünk, a korábbi években elindult pozitív trend továbbra is megmaradt. Ugyanakkor számos fontos piacon sikerült teret nyernünk.

- Az értékesítés több országban növekedett, olyan fontos piacokon, mint pl. Svédország, Németország, Franciaország és Oroszország. Ráadásul a kilátások az új esztendőben is nagyon igéretesek. Kanadában például draszikusan növekedtek a megrendelések, tulajdonképpen az egész éves gyártás már le van kötve. Minden okunk megvan arra, hogy optimistán nézzünk 2021 elé, mondja Nicklas Bjersér.

További információért, kérjük forduljon:


Susanne Dalskog

VP Communication
Väderstad AB
+ 46 142 818 33
susanne.dalskog@vaderstad.com

A vállalatról

A Väderstad innovatív, nagy hatékonyságú munkagépekkel és technológiával látja el a modern mezőgazdaságot. A mindennapi munkafolyamatok egyszerűbbé tételével javítható a gazdálkodás eredménye, így kíván a vállalat piacvezető szerepet elérni a talajművelés és a vetéstechnológia terén. A jelenleg 40 országban aktív, családi tulajdonban lévő vállalat központja a svédországi Väderstadban található. 2020-ban a vállalatnál 1550 munkavállaló dolgozott, a vállalat éves árbevétele pedig 340 millió eurót ért el.